Ünnepi koszorúzás és projektindító a jászárokszállási mintaiskolában

Hírek > Hírek
2017.10.18.

Az OTP Fáy András Alapítvány is képviseltette magát a jászárokszállási Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium által szervezett ünnepi rendezvényen, amelyen Deák Ferenc emléktáblájánál elhelyezésre került az Alapítvány koszorúja is.

A jeles napnak két fontos apropója is volt. Egyrészt október 17-én volt az iskola névadójának születési évfordulója, másrészt az iskola elnyert egy TOP-os pályázatot, amelynek hivatalos indulása ekkor történt.

Az ünnepi műsort Majkutné Tóth Emma iskolaigazgató nyitotta meg. Őt követték a Deák Délután elnevezésű programsorozat szavalóversenyének győztesei és egy hegedűn előadott zenei darab. A színvonalas előadásokat követően kezdődött a koszorúzási ceremónia, amelyen az alapítvány mellett a település önkormányzata, a tankerület és az általános iskola is emlékkoszorút helyezett el.

Végezetül Gergely Zoltán, Jászárokszállás polgármestere mondott beszédet az elnyert támogatással kapcsolatosan, majd Zsemberi Zoltán, a jászberényi tankerület vezetője megnyitotta a projektet. A TOP-os pályázaton az iskola 50,12 millió forintos támogatást nyert, amelyet az épület felújítására, renoválására fordíthat, ami nagy segítséget jelent a gimnázium fejlesztésében.

A projekt sikeres végrehajtásához az Alapítvány ezúton is sok sikert kíván.

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások ehhez a cikkhez