TudományNap a Katona József Műszaki, Közgazdasági Szakképző Iskola és Gimnáziumban

Alapítvány > OTP Fáy András Alapítvány
2011.05.04.

Beszámoló az OTP Fáy András Alapítvány megjelenéséről a Katona József Műszaki, Közgazdasági Szakképző Iskola és Gimnázium TudományNapi rendezvényén

Beszámoló az eseményről

A középiskolások tudományok iránti érdeklődésének s ezzel tudás-orientációjának erősítésére indított igen sikeresnek bizonyult programot tudománykommunikációs műhelyünk, együttműködve akadémiai kutatóintézetekkel és egyetemekkel. A középiskolákban megszervezett programok során a diákok közvetlen, átélhető személyes élményeket szereznek a tudományok izgalmas kérdéseiről látványos előadások, kísérleti bemutatók, multimédiás eszközök révén.

2011. május 4-én a Katona József Műszaki, Közgazdasági Szakképző Iskola és Gimnázium (1138 Budapest, Váci út 107.) intézményében megrendezésre került TudományNapi rendezvényünk, melyen két párhuzamos szekcióban négy tudományos-ismeretterjesztő előadásra került sor. Előzetes egyeztetés alapján az iskola igényeit figyelembe véve alakítottuk ki a programot, és kértük fel az előadókat. A program iskolán belüli népszerűsítésében tanárok segítették munkánkat, így a négy előadáson hozzávetőlegesen 120 diák vett részt, akik előzetes tájékoztatást kaptak az előadások témáiról.

A rendezvény teljes ideje alatt megjelenésre került az OTP Fáy András Alapítvány és a Tudásfeltöltés oldal:
• Arculat megjelenítése (roll-up kihelyezése az előadások helyszínén)
• Figyelem felhívása a Tudásfeltöltés weboldalra



Előadások, interaktív foglalkozások:
Látványos kémiai kísérletek
Dr. Rózsahegyi Márta, ny. egyetemi docens, ELTE Kémiai Intézet

A tojásból kikelő "kígyó", a meghökkentő színváltozások, a szikrázással, fénnyel járó reakciók a gyerekek minden korosztályát elvarázsolják, és azt szemléltetik, hogy a kémia nem száraz képletek, hanem az érdekes átalakulások tudománya.

Nanofizika szemléletesen
Dr. Márk Géza István, tudományos munkatárs, MTA MFA Nanoszerkezetek Osztály

A tudomány napjainkban lép be a nanoméretű rendszerek világába. A foglalkozás első részében a diákok rövid ízelítőt kaphatnak a nanotechnológia kutatások eredményeiről, illetve ezek felhasználásáról a mindennapi életben. A nanonetechnológia megértéséhez azonban szükségünk van kvantummechanikai ismeretekre. Hogyan szemléltethető és érthető meg egy elektron mozgása ilyen nanorendszerben? Részletek: www.nanotechnology.hu

Nagy szénmolekulák kémiája és vizsgálata a csillagászatban
Dr. Nemes László, kémikus, emeritus tudományos tanácsadó, MTA Kémiai Kutatóközpont

A fullerének egy új szénmódosulat molekulái, felfedezésük éppen 25 éve történt és ezért a felfedezők kémiai Nobel-díjat kaptak. A tavalyi évben csillagászok is megtalálták a C60 fullerénmolekulát a világűrben, és azóta intenzív kutatás folyik további fullerének további csillagászati objektumban való megtalálására. Ezek az eredmények egyre pontosabb információt nyújtanak a szén csillagászati kémiájáról, aminek földi jelentősége, hogy más szerkezetű bonyolult széntartalmú molekulák is találhatók a világűr objektumaiban, ezek az élet előfutárai lehettek Földünkön is.

Nanomozaik – interaktív ismerkedés a nanotechnológiával
Berényi Szilvia és dr. Paszternák András, MTA Kémiai Kutatóközpont munkatársai

A foglalkozás célja a nanotechnológia meg-ismertetése az érdeklődő diákokkal. Az informális oktatás módszerével nyújtunk betekintést a nano mérettartomány, anyagok és technológiák világába.

Indikátorok:
• Az iskola mintegy 650 diákjából 120 fő vett rész a programon, hallgatta meg az előadásokat
• 4 előadó tartott előadást tudományos témakörben (kémia, nanofizika, csillagászati kémia, nanotechnológia)

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások ehhez a cikkhez

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player