Több mint hatvan zsáknyi élelmiszer a rászoruló fiataloknak

Hírek > Hírek

A tavalyi nagysikerű akciót követően az OTP Fáy András Alapítvány ebben az évben is tartós élelmiszergyűjtést szervezett partnerei bevonásával. Idén a Fejér megyei Vigyázó Kéz Gyermekvédelmi Egyesület által támogatott, nehéz sorsú fiatalok számára folytattak gyűjtést.

Az Alapítványt fél éves együttműködés fűzi a Fejér megyében tevékenykedő - közel 500 saját családja nélkül nevelkedő fiatalt támogató - „Vigyázó kéz" Gyermekvédelmi Egyesülethez. Az általuk patronált diákok már többször jártak az OTP Fáy András Alapítvány Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontjának (röviden O.K. Központ) tréningjein.
Emellett aktív résztvevői voltak a Központ által szervezett nyári tábornak is, ahol pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási és pályaorientációval kapcsolatos témákat feldolgozó játékos programokon vehettek részt.

Idén az intézmény a - vele szoros együttműködésben működő - Budai Középiskolával együtt szervezett karácsonyi adománygyűjtést, melynek célja az volt, hogy minél több nehéz helyzetben élő fiatalnak legyen szebb az ünnepe és nekik és családjuknak is kijusson a finom ételekből. Diákok és tanárok, illetve az Alapítvány munkatársai egyaránt összefogtak és közös erővel gyűjtöttek össze, több mint 60 zsáknyi tartós élelmiszert. Az adományt az Alapítvány alkalmazottai szállították el Velencére, ahol ünnepélyes keretek között adta át Dr. Virágos Gábor, az O.K. Központ intézményvezetője és Azurák Csaba, az OTP Fáy András Alapítvány kurátora a „Vigyázó kéz" Gyermekvédelmi Egyesületnek, aminek elsőként a velencei speciális Gyermekotthonban élő 60 fiatal örülhetett. A többi élelmiszer a következő napokban kerül a rászorulókhoz.

Az OTP Fáy András Alapítvány által indított O.K. Kapitány elnevezésű jótékonysági program keretein belül az O.K. Központ - a pénzügyi edukáción kívül - minél több olyan karitatív tevékenységben próbál részt venni, ahol lehetőség van a hátrányos helyzetű gyerekek életét könnyebbé és gazdagabbá tenni. Decemberben az élelmiszergyűjtési akciót megelőzően kupakgyűjtéssel és egyéb adományokkal támogattak egy rakamazi izomsorvadásban szenvedő testvérpárt, ők egy 9 személyes kisbuszra gyűjtenek, hogy anyukájuk kerekesszékkel együtt tudja őket szállítani gyógytornára, illetve orvosi kezelésre.

„Fontosnak tartom, hogy a hátrányos helyzetben élő gyermekek is kapjanak karácsonyi meglepetést. Öröm számunkra, ha segíthetünk, az O.K. Kapitány programon keresztül folyamatosan szervezünk jótékonysági akciókat, ebben az adománygyűjtésben a Budai Középiskola diákjaival is összefogtunk. A jövőben továbbra is tervezzük, hogy nemcsak képzéseinkbe vonjuk be, hanem lehetőségeinkhez képest támogatjuk is a nehéz sorsú gyermekeket, hiszen számukra még inkább fontos, hogy utat mutassunk és segítsük őket abban, hogy tudatos, pénzügyileg is felelős felnőttekké váljanak." - mondta Dr. Virágos Gábor, az O.K. Központ intézményvezetője.

„Édesapaként magam is érzékeny vagyok a gyerekeket érintő problémákra, ezért is állok szívesen a hátrányos helyzetben élőket segítő kezdeményezések mellé. Hiszek a jó példa mozgósító erejében és abban, hogy lassan, de biztosan növekedni fog a segítőkész emberek tábora. S ha így lesz, akkor nő a remény és az esély arra, hogy az állami gondozásban élő gyerekek és fiatalok is értékes, lelkileg kiegyensúlyozott életet élhessenek." - jegyezte meg Azurák Csaba, az OTP Fáy András Alapítvány kurátora.

„Sajnos nem mindenkinek adatik meg, hogy normál körülmények között, családi körben tölthesse az év legszebb ünnepét. A nehéz élethelyzetben élő gyerekek felé odafigyeléssel, fejlesztő programokkal, különböző eszközökkel és élelmiszerekkel fordulunk - nemcsak ünnepek környékén - de egész évben folyamatosan. Az OTP Fáy András Alapítvány és Budai Középiskola által adományozott élelmiszereket az általunk támogatott legrászorultabb fiataloknak juttatjuk el még az ünnepek előtt". - mondta Janó Andorné Ildikó, a „Vigyázó Kéz" Gyermekvédelmi Egyesület vezetője.

 


Az O.K. Központ az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében támogatott, TÁMOP-3.2.1.B-11/1-2012-0001 azonosítószámú, „Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontja" című projektben került kialakításra. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 1 103 552 921 Ft.


 

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások ehhez a cikkhez