Tízből nyolc fiatal kiszámíthatatlannak látja jövőjét pénzügyi szempontból, és többségük nem rendelkezik a hosszú távú pénzügyi tervezéshez szükséges tudással. Azért, hogy a helyzet kezelésének fontosságára felhívják a figyelmet, az OTP Bank közép- és felsővezetői pénzügyi edukációs foglalkozásokat tartanak egykori középiskoláikban. A program indulását a Takarékossági Világnappal kapcsolta össze a pénzintézet.
Ha iskolai osztályzattal szeretnénk kifejezni, a magyarok saját jövőjükről való gondoskodásának teljesítménye kettes alá lenne (100-as skálán 36 pont) - derül ki az OTP Bank nyáron publikált Öngondoskodási Index kutatásából. A tanulmány ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a 18-24 éves korosztály pozitívabban áll az öngondoskodás gondolatához, mint a 24 éven felüliek, ezért ebben a korban, amikor erre a legfogékonyabbak, érdemes érveket felsorakoztatni az öngondoskodás fontossága mellett. Felkészítésüket külön indokolttá teszi, hogy 80 százalékuk kiszámíthatatlannak látja pénzügyi jövőjét, 54 százalékuk pedig még mindig az állam feladatának tekinti, hogy tisztességes öregkori megélhetéséről gondoskodjon. Azonban csupán egynegyedük nem tervez megtakarítani a jövőben.
Az OTP Bank a kutatás eredményéből kiindulva kiszélesíti pénzügyi edukációs tevékenységét és a Takarékossági Világnap hetében - azaz október utolsó hetében - elindítja a „Vissza az alma materbe" programot. A program keretében a bank csaknem 40 közép- és felsővezetője vállalja, hogy egykori középiskolájában pénzügyi ismeretekről tart órát a tudatos pénzügyi gondolkodásmód terjesztése érdekében.
„Érdemes és szükséges már fiatal korban elkezdeni az öngondoskodásra nevelést, ezzel segíteni az önálló életre való felkészülést és megkönnyíteni a nehéz pénzügyi helyzetek kivédését. Fontos leszámolni az illúziókkal, már ebben a korban." - emelte ki a program indulása kapcsán Szüts Ildikó, az OTP Bank kommunikációs igazgatója. A hitelintézet közvetlenül kereste meg az intézmények vezetőit, az óra reklámmentes szemléltető anyagának kialakításában az OTP Fáy András Alapítvány, valamint oktatási szakemberek közreműködését vette igénybe. A tájékoztató anyag közérthetően magyarázza el a fiataloknak a piacgazdaság működésének modelljét és a bankok szerepét, egyben bemutatja a felelős bankolás szabályait is.


Hozzászólások