O.K. Központ már Bukarestben is

Hírek > Hírek

Az OTP Fáy András Alapítvány O.K. Központja az elmúlt két év során több mint 15.000 diákhoz juttatta el a pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási alapismereteket. Az intézmény Európa-szerte is egyedülálló ingyenes programjaival októbertől első külföldi helyszínén, Bukarestben várja az új ismeretekre nyitott fiatalokat. Az O.K. projekt hivatalos romániai bemutatására október 9-én került sor Bukarest egyik legrangosabb gimnáziumában, a "Lazar" Kollegiumban. A megnyitón Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója, valamint Mihaela Hurezeanu, a Román Nemzeti Bank kommunikációs osztályának szakértője is részt vett.

Az O.K. Központ oktatási módszerének középpontjában a szórakoztatva tanítás áll, a fiatalok úgy tanulhatnak a pénzügyi ismeretekről, hogy közben pozitív élményeken keresztül a hallottakat rögtön a gyakorlatban is alkalmazhatják. Az intézmény szakemberei - a budapesti és nyíregyházi központ és számos vidéki helyszín mellett - rendszeresen megfordulnak határon túli iskolákban is. Tapasztalataik szerint a diákok mindenhol nyitottak a modern eszközökkel történő, korosztály-specifikus, játékos és interaktív elemekkel színesített oktatási módszerre.

Az OTP Bank Románia segítségével az O.K. Központ speciális tréningmoduljai mostantól a Romániában élő fiatalok számára is elérhetővé válnak, ahol az előzetes felmérések szerint Magyarországhoz hasonló jellegű hiányosságok tapasztalhatók a lakosság - és különösen a tizenéves korosztály - pénzügyi ismereteiben. A romániai projekt különlegessége, hogy lehetőséget biztosít multikulturális programok megvalósítására is. A trénerek három nyelven - magyarul, románul és angolul - oktatnak majd, annak érdekében, hogy a korszerű pénzügyi ismeretek mind a román, mind a magyar iskolákba eljuthassanak.

„Az oktatóközpont kiváló példa a szinergikus lehetőségek OTP Bankcsoporton belüli alkalmazására" - jelentette ki a kezdeményezés kapcsán Diósi László, a romániai leánybank vezérigazgatója, aki azt is kiemelte, hogy a bank működésének kezdete óta szoros kapcsolatot ápolnak a helyi egyetemekkel, emellett ösztöndíjasokat támogatnak, közös kutatási munkákat végeznek, és rendszeresen fogadnak gyakorlatra diákokat - vagyis, a saját tapasztalataikra és tudásukra alapozva már eddig is sokat tettek a fiatalok pénzügyi edukációjáért.

„A bukaresti O.K. Központ gondolata tavaly az alapítvány ügyvivőjével, Schrankó Péterrel, illetve az OTP Bank marketing és kommunikációs igazgatójával, Nagy Zoltán Péterrel folytatott izgalmas beszélgetést követően merült fel. Kiderült, ugyanazt gondoljuk és ugyanarra törekszünk e téren, csak az O.K Központ - mint erre a célra létrejött intézmény - rendkívül alaposan átgondolt, jól strukturált keretek között, kiforrott módszertannal és eszközökkel teszi mindezt." - mondta a kezdetekről a vezérigazgató. „Innentől természetesen adta magát, hogy importáljuk a rendszert és itt, Bukarestben létrehozzuk az első külföldi O.K. Központot."

„Itt is az a helyzet, hogy míg egy autó vagy akár egy mobiltelefon megvásárlásakor nagyon is alaposan megnézik az emberek, mit vesznek, addig egy hiteltermék, illetve pénzügyi szolgáltatás esetében egyáltalán nem veszik a fáradtságot, hogy tájékozódjanak és alaposan mérlegeljenek" - emelte ki Diósi László. „Jelenleg a román bankszövetség és a nemzeti bank is komolyan vizsgálja a lehetőségét egy diákoknak szóló, hatékony pénzügyi tudatosságra nevelő oktatási programnak. Ennek a kiemelt missziónak szeretnénk mi is aktív részesévé válni - immár az O.K. Központ segítségével."


Az O.K. Központ az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében támogatott, TÁMOP-3.2.1.B-11/1-2012-0001 azonosítószámú, „Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontja" című projektben került kialakításra. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 1 103 552 921 Ft.


 

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások ehhez a cikkhez