Médiafoglalkozás az Ady Endre Fővárosi Gyakorló Kollégiumban

Alapítvány > Hírek
2011.06.09.

Beszámoló az OTP Fáy András Alapítvány megjelenéséről a budapesti Ady Endre Fővárosi Gyakorló Kollégiumban szervezett médiafoglalkozáson

Beszámoló az eseményről

A középiskolások tudományok iránti érdeklődésének s ezzel tudás-orientációjának erősítésének speciális formája a személyes tapasztalás, a cselekvő részvétel a tudományos tevékenységben. A médiafoglalkozások során olyan kiscsoportos, gyakorlati program valósult meg, amelyben a diákok maguk folytatnak tudományos ismeretterjesztő tevékenységet.
A Tudásfeltöltés videóverseny előválogatása során kiválasztott 10 csapat lehetőséget kapott arra, hogy meglévő tapasztalataikat új ismeretekkel bővítsék a tudományos kisfilmek készítése terén. A kiscsoportos, gyakorlatorientált foglalkozásokon saját koncepciójuk – amelyet a közreműködőkkel előzetesen egyeztettek – megvalósításához nyújtottunk szakértő segítséget.
Az iskolákban tudósok irányításával valósítottak meg kísérleteket a diákok, amelyet professzionális eszközökkel, valamint saját eszközeikkel is rögzítettek, így a gyakorlatban sajátították el a tudományos kisfilmek készítésének rejtelmeit. A foglalkozások során minden esetben a diákok meglévő tapasztalataira és a helyi adottságokra alapoztunk annak érdekében, hogy a foglalkozás befejeztével a diákok önállóan is képesek legyenek folytatni a munkát.

2011. június 9-én került megrendezésre médiafoglalkozás az Ady Endre Fővárosi Gyakorló Kollégiumban (1022 Budapest, Bimbó út 51.), melyen egy csapat (4 fő) vett részt.

Tudós közreműködő: Zsiros László Róbert (Csodák Palotája, Szertár)
Filmes szakember: Kőrösi András, operatőr

    A rendezvény teljes ideje alatt megjelenésre került az OTP Fáy András Alapítvány és a Tudásfeltöltés oldal:
•    Arculat megjelenítése (roll-up kihelyezése az előadások helyszínén)
•    Figyelem felhívása a Tudásfeltöltés weboldalra
•    Szóróanyag terjesztése a tanárok körében

Az eseményt ezúttal egy speciális helyszínen, egy tehetséggondozó kollégiumban tartottuk meg. Az intézmény indult az előválogatáson, ám a foglalkozáson egy újabb csapat vett részt. A kollégium nemrégiben tanulmányi versenyt nyert a kiszámítható véletlen kapcsán folytatott matematikai-statisztikai kísérletével, és ennek megfilmesítését kérték.

Zsiros László Róbert bemutatta a kísérletet és a megvalósítást szolgáló eszközt, majd a diákok két kamerával megkezdték filmjük elkészítését. Több szemszögből vették fel a kísérletet, majd vágóképeket készítettek.
A forgatás közben a diákok gyakorlati tanácsokat kaptak az operatőri, rendezői munkához.

A kísérletek végeztével meghatározták a további teendőket, segítséget kaptak a vágáshoz és a további önálló munkához.

A diákok a foglalkozás végeztével készen álltak egy önálló tudományos kisfilm elkészítéséhez, kész koncepcióval és technikai tudással rendelkeztek.

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások ehhez a cikkhez

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player