Beszámoló az OTP Fáy András Alapítvány megjelenéséről a budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban szervezett médiafoglalkozáson
Beszámoló az eseményről
A középiskolások tudományok iránti érdeklődésének s ezzel tudás-orientációjának erősítésének speciális formája a személyes tapasztalás, a cselekvő részvétel a tudományos tevékenységben. A médiafoglalkozások során olyan kiscsoportos, gyakorlati program valósult meg, amelyben a diákok maguk folytatnak tudományos ismeretterjesztő tevékenységet.
A Tudásfeltöltés videóverseny előválogatása során kiválasztott 10 csapat lehetőséget kapott arra, hogy meglévő tapasztalataikat új ismeretekkel bővítsék a tudományos kisfilmek készítése terén. A kiscsoportos, gyakorlatorientált foglalkozásokon saját koncepciójuk – amelyet a közreműködőkkel előzetesen egyeztettek – megvalósításához nyújtottunk szakértő segítséget.
Az iskolákban tudósok irányításával valósítottak meg kísérleteket a diákok, amelyet professzionális eszközökkel, valamint saját eszközeikkel is rögzítettek, így a gyakorlatban sajátították el a tudományos kisfilmek készítésének rejtelmeit. A foglalkozások során minden esetben a diákok meglévő tapasztalataira és a helyi adottságokra alapoztunk annak érdekében, hogy a foglalkozás befejeztével a diákok önállóan is képesek legyenek folytatni a munkát.
2011. június 15-én került megrendezésre médiafoglalkozás a budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban (1024 Budapest, Keleti Károly u. 37.), melyen egy osztály (16 fő) vett részt.
Tudós közreműködő: Zsiros László Róbert (Csodák Palotája, Szertár)
Filmes szakember: Kőrösi András, operatőr
A rendezvény teljes ideje alatt megjelenésre került az OTP Fáy András Alapítvány és a Tudásfeltöltés oldal:
• Arculat megjelenítése (roll-up kihelyezése az előadások helyszínén)
• Figyelem felhívása a Tudásfeltöltés weboldalra
• Szóróanyag terjesztése a tanárok körében
Az iskola diákjai a Tudásfeltöltés verseny előválogatására elkészítették saját kisfilmjüket.
A program a már elkészült filmek elemzésével, a tapasztalatok megvitatásával indult. Kőrösi András operatőr véleményezte a csapat munkáját, meghatározta a film erősségeit és javaslatokat fogalmazott meg.
Ezt követően a következő film előkészítésére került sor. A foglalkozásra az iskola 3 fizikai kísérlettel készült, amelyeket Zsiros László Róbert ismertetett a diákokkal.
A film koncepciójának meghatározása elengedhetetlennek bizonyult, mivel a foglalkozáson résztvevő diákok még nem vettek részt hasonló munkában. A szerepek kiosztása után a diákok megismerkedtek az eszközökkel, majd megírták a kísérletek szövegét.
A kísérleteket három kamerával rögzítették, különböző szemszögből; a felvételeket élő narrációval kísérték. A foglalkozás közben technikai segítséget kaptak, továbbá megismerték a filmes szakkifejezéseket.
A foglalkozás végeztével meghatározták a további teendőket, segítséget kaptak a vágáshoz és a további önálló munkához.
A diákok a foglalkozás végeztével készen álltak egy önálló tudományos kisfilm elkészítéséhez, kész koncepcióval és technikai tudással rendelkeztek.


Hozzászólások