Beszámoló az OTP Fáy András Alapítvány megjelenéséről a debreceni Dienes László Gimnázium és Egészségügyi Szakképző Iskolában szervezett médiafoglalkozáson
Beszámoló az eseményről
A középiskolások tudományok iránti érdeklődésének s ezzel tudás-orientációjának erősítésének speciális formája a személyes tapasztalás, a cselekvő részvétel a tudományos tevékenységben. A médiafoglalkozások során olyan kiscsoportos, gyakorlati program valósult meg, amelyben a diákok maguk folytatnak tudományos ismeretterjesztő tevékenységet.
A Tudásfeltöltés videóverseny előválogatása során kiválasztott 10 csapat lehetőséget kapott arra, hogy meglévő tapasztalataikat új ismeretekkel bővítsék a tudományos kisfilmek készítése terén. A kiscsoportos, gyakorlatorientált foglalkozásokon saját koncepciójuk – amelyet a közreműködőkkel előzetesen egyeztettek – megvalósításához nyújtottunk szakértő segítséget.
Az iskolákban tudósok irányításával valósítottak meg kísérleteket a diákok, amelyet professzionális eszközökkel, valamint saját eszközeikkel is rögzítettek, így a gyakorlatban sajátították el a tudományos kisfilmek készítésének rejtelmeit. A foglalkozások során minden esetben a diákok meglévő tapasztalataira és a helyi adottságokra alapoztunk annak érdekében, hogy a foglalkozás befejeztével a diákok önállóan is képesek legyenek folytatni a munkát.
2011. június 1-én került megrendezésre az első médiafoglalkozás a debreceni Dienes László Gimnázium és Egészségügyi Szakképző Iskolában (4027 Debrecen, Thomas Mann u. 18.), melyen egy csapat (5 fő) és 9 néző vett részt.
Közreműködő tudós: Róka András (ELTE Kémiai Intézet)
Filmes szakember: Kőrösi András, operatőr
A rendezvény teljes ideje alatt megjelenésre került az OTP Fáy András Alapítvány és a Tudásfeltöltés oldal:
• Arculat megjelenítése (roll-up kihelyezése az előadások helyszínén)
• Figyelem felhívása a Tudásfeltöltés weboldalra
• Reklámanyag terjesztése a tanárok körében
A foglalkozáson részt vevő diákok a Tudásfeltöltés verseny előválogatására elkészítették saját kisfilmjüket.
A program a már elkészült film elemzésével, a tapasztalatok megvitatásával indult. Kőrösi András operatőr véleményezte a csapat munkáját, meghatározta a film erősségeit és javaslatokat fogalmazott meg. A diákok megfogalmazták a film készítése során szerzett tapasztalataikat, nehézségeiket. Időközben egy újabb kisfilm előkészítését is elkezdték a diákok, amelyet a filmes szakember óriási fejlődésként értékelt.
A diákok kész forgatókönyvvel, történettel készültek, a film készítéséhez szükséges szerepek már előzetesen meghatározásra kerültek. A kiválasztott kísérlet (keményítőoldat jóddal történő "színezése", majd melegítéssel színtelenítése) koncepciója az volt, hogy látványos, de nehezen filmezhető legyen. Róka András bemutatta a kísérletet, majd a diákok irányításával történt a rögzítés. A diákok két kamerával rögzítették a kísérleteket, amely során sokat játszottak a fényekkel.
A kísérlet végeztével meghatározták a további teendőket, segítséget kaptak a vágáshoz és a további önálló munkához.
A diákok a foglalkozás végeztével készen álltak egy önálló tudományos kisfilm elkészítéséhez, kész koncepcióval és technikai tudással rendelkeztek.


Hozzászólások