Beszámoló az OTP Fáy András Alapítvány megjelenéséről a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban szervezett médiafoglalkozáson
Beszámoló az eseményről
A középiskolások tudományok iránti érdeklődésének s ezzel tudás-orientációjának erősítésének speciális formája a személyes tapasztalás, a cselekvő részvétel a tudományos tevékenységben. A médiafoglalkozások során olyan kiscsoportos, gyakorlati program valósult meg, amelyben a diákok maguk folytatnak tudományos ismeretterjesztő tevékenységet.
A Tudásfeltöltés videóverseny előválogatása során kiválasztott 10 csapat lehetőséget kapott arra, hogy meglévő tapasztalataikat új ismeretekkel bővítsék a tudományos kisfilmek készítése terén. A kiscsoportos, gyakorlatorientált foglalkozásokon saját koncepciójuk – amelyet a közreműködőkkel előzetesen egyeztettek – megvalósításához nyújtottunk szakértő segítséget.
Az iskolákban tudósok irányításával valósítottak meg kísérleteket a diákok, amelyet professzionális, valamint saját eszközeikkel is rögzítettek, így a gyakorlatban sajátították el a tudományos kisfilmek készítésének rejtelmeit. A foglalkozások során minden esetben a diákok meglévő tapasztalataira és a helyi adottságokra alapoztunk annak érdekében, hogy a foglalkozás befejeztével a diákok önállóan is képesek legyenek folytatni a munkát.
2011. június 10-én került megrendezésre a médiafoglalkozásra a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban (6800 Hódmezővásárhely, Szőnyi utca 2.), melyen egy csapat teljes létszámban (3 fő), egy másik csapat 1 fővel, és néhány érdeklődő vett részt.
Tudós közreműködő: Róka András (ELTE Kémiai Intézet)
Filmes szakember: Kőrösi András, operatőr
A rendezvény teljes ideje alatt megjelenésre került az OTP Fáy András Alapítvány és a Tudásfeltöltés oldal:
• Arculat megjelenítése (roll-up kihelyezése az előadások helyszínén)
• Figyelem felhívása a Tudásfeltöltés weboldalra
• Reklámanyag átadása
A program a már elkészült filmek elemzésével, a tapasztalatok megvitatásával indult. Kőrösi András operatőr véleményezte a csapat munkáját, meghatározta a film erősségeit és javaslatokat fogalmazott meg. A diákok szintén megfogalmazták a film készítése során szerzett tapasztalataikat, nehézségeiket.
Ezt követően a következő film előkészítésére került sor. A diákok egy új film forgatókönyvének tervével érkeztek a foglalkozásra, melyet közösen megvitattak. A film témájához illően választották ki az elvégzendő kísérletet Róka András segítségével. Ez két kísérlet: lőgyapot égése kézben, és az aluminotermiás reakció volt. Egy harmadik, a PET-palackos kísérlet elvégzésére is sor került, mint „ajándék”.
A foglalkozás során a profersszionális kamera használatával ismerkedetek. A két kamerával, több szemszögből rögzítették a jelenteket. A forgatás közben a diákok gyakorlati tanácsokat kaptak az operatőri munkához.
A kísérlet végeztével meghatározták a további teendőket, segítséget kaptak a vágáshoz és a további önálló munkához.
A diákok a foglalkozás végeztével készen álltak egy önálló tudományos kisfilm elkészítéséhez, kész koncepcióval és technikai tudással rendelkeztek.


Hozzászólások