Jászárokszállás polgármestere is részt vett a Deák Ferenc Gimnázium évzáró ünnepségén

Hírek > Hírek

Az OTP Fáy András Alapítvány mintaiskolája, a Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium 2018. június 15-én tartotta évzáró ünnepségét, amelyen rendhagyó módon nem Majkutné Tóth Emma, az iskola igazgatója, hanem a 9-es és 10-es osztályok képviselői tartották az évértékelőt saját osztályukról.

Az ünnepi programot az iskola nemrég alakult kamara zenekara nyitotta meg, egy csodálatos művet játszottak el, amelyet minden résztvevő, a diákoktól a vendégekig, nagy élvezettel hallgatott. Az emelkedett hangulatban Majkutné Tóth Emma kiemelten megköszönte mind Jászárokszállás önkormányzatának, mind pedig az OTP Fáy András Alapítványnak az év közbeni együttműködést és támogatást.

Ezt követően a diákok számoltak be az osztályuk eredményeiről és a jövőbeli terveikről. A beszámolók után Gergely Zoltán, Jászárokszállás polgármestere köszöntötte a diákokat. Majd Csikós Miklós, a Deák Ferenc Gimnáziumi Alapítvány képviselője adta át az ösztöndíjakat a legjobb nyelvtanuló diákok számára. A vakáció végül a 2017/2018-as tanévet szimbolizáló torta „szétverésével" vette kezdetét.

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások ehhez a cikkhez