Az OTP Fáy András Alapítvány 2011-ben három városban vett részt a Pont Ott Partin: Budapesten és Pécsen kiemelt támogatóként, Miskolcon pedig mint főszervező, főtámogató.
A különböző helyszíneken - a júliusban szokatlan hűvös idő és eső ellenére is - több ezer felvételiző diák jelent meg, hogy együtt ismerhesse meg a felsőoktatási intézmények idei felvételi ponthatárait, és kiderüljön, kit hova vettek fel.
Az Alapítvány mind Miskolcon, mind Budapesten és Pécsen saját sátorral jelent meg, ahol az érdeklődők többek között a gazdasági és pénzügyi edukációval kapcsolatos kérdőíveinket tölthették ki, amelyekért különböző ajándékaink közül választhattak.
Természetesen a szakmai és a szórakoztató programok sem hiányozhattak a programból. Hallgatói Önkormányzatok és különböző civil szervezetek képviselői, intézményvezetők beszélgettek a fiatalokkal az egyetemi élettel kapcsolatos kérdésekről, ezzel felkészítve őket a következő években várható kihívásokra, feladatokra, de egyben csökkentve a kezdeti időszak – újdonságokból fakadó – nehézségeit. Minden helyszínen nagy sikert arattak a koncertek, ahol napjaink legsikeresebb előadói is felléptek.
A 20 órakor elkezdődő ponthirdetést mindenki izgalommal várta. Az egyes ponthatárok megjelenését óriási örömkiáltások kísérték, a pontszámokat pedig újabb koncertek, zenei produkciók követték.


Hozzászólások