Az OTP Fáy András Alapítvány által szervezett II. Fáy 225 tábor résztvevői a péceli és a soproni Fáy András szakközépiskolák diákjai közül kerültek ki.
Mind a szállást biztosító üdülő vezetője, mind a vitorlásoktatók örömmel fogadták az új csoportot, mint a tábor végén elmondták, az előző táborhoz hasonlóan a mostani résztvevők is példamutatóan viselkedtek.
Az Alapítvány állandó programjai (az Alapok II, valamint a pályaorientációs tréning) ismét a Balatonfüredi Yacht Club zajlottak, itt történt a vitorlás elméleti és gyakorlati képzés is.
Az időjárás kevésbé kedvezett a vitorlázásnak, hiszen egy anticiklon hatására nagy volt a forróság és nem volt megfelelő szél sem, valamint szerdán piros szintű hőségriadót rendeltek el. A kevesebb vitorlázást, amelyet az ottlétünk alatt rendezett ifjúsági verseny részvevői is megsínylettek, a klub vezetése motoros hajókirándulással valamint éjszakai (sötétedés utáni) csillagnéző hajókázással igyekezett kompenzálni. Ezúton is köszönjük figyelmességüket.
Úgy gondoljuk, hogy a tábor sikerét mi sem jellemzi jobban, mint a diákok egy-egy gondolata az eltöltött egy héttel kapcsolatban.
„Nagyon jó lenne, ha ez a tábor nem csak ebben az évben lenne, mert mások is szívesen gazdagodnának ilyen fantasztikus élményekkel. Köszönöm a lehetőséget, mindig emlékezni fogok erre a színes hétre."
„A vitorlázás mellett részt vettünk két oktató jellegű programon, illetve tréningen. Mindkettő nagyon hasznos volt számomra, mert sokat segített a pályaválasztásomban."
„Sajnálhatják, akik nem jöttek, nem tudják, mit hagytak ki."
„Hihetetlen, hogy a mai világban van még ilyen lehetőség, ettől érezzük, hogy tényleg számítunk a családon kívül valakinek, akármilyen rossz ez a világ."
„Végigdolgoztam a nyarat, ezért külön öröm volt, hogy eljöhettem ide."
„Nem tudom szavakba önteni, hogy ez a tábor mit jelentett nekem, bár annyit tudok, hogy hálásan köszönöm, hogy volt ilyen lehetőségem."
„Olyan dolgokat próbálhattunk ki, amikre valószínűleg soha nem lett volna lehetőségünk."
„Jó volt, hogy egyszerre voltak oktató és szórakoztató programok is."
„Örömmel segítettem (beszéltem Fáy Andrásról a koszorúzásnál), szerintem tényleg ez a legkevesebb, amit megtehettem a sok jóért, amit kaptam."
Kapcsolódó videók:


Hozzászólások